Elegem van a télből, és ahogy a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, úgy nő bennem a tavasz utáni epekedés. De valahogy azért mégiscsak túl kell élni ezt a január-februári időszakot. A nagy vacogásban úgy döntöttem, hogy bevetem a hideg legnagyobb ellenszerét, a tűzforró, "mindentbele" levest. 

Nemrég jártam Moszkvában, és ott tanították nekem ezt a receptet. Ez a világ egyik legkönnyebben elkészíthető étele, ugyanakkor nagyon ízletes, és tele van vitaminnal. A leves erdetileg Szibériából származik. A nagy mínuszokban alig termett meg valami, úgyhogy ebből következik, hogy az alapanyagok nem túl bonyolultak. Cékla, krumpli, répa, káposzta, hagyma és marhahús. Gyakorlatilag ennyi kell hozzá. Azoknak is nagyon ajánlom ezt a fogást, akik nem szeretik a céklát, mert nem érződik nagyon erősen az íze. Ja, és amit semmiképp se hagyjunk ki belőle, az a kapor. Ilyenkor télvíz idején nem egyszerű frisset beszerezni, de annak híján szárított változatot is használhatunk.

A moszkvai nagy "öregek" elárulták annak a titkát is, hogy hogy ne legyen hupilila a kezünk a céklától, de csak haladjunk szépen sorjában.

Íme a hozzávalók 4 főre

- 1 kisebb fej káposzta (lehet lila is)

- 2 fej vöröshagyma

- 4-5 szem cékla

- 2 szem krumpli

- 3 szál sárgarépa

- 500 g marhacomb

- 3 evőkanál paradicsomszósz

- só, bors

- kapor

- tejföl a tálaláshoz

- 1 teáskanál pirospaprika

- 1 evőkanál kukoricakeményítő (a habaráshoz)

 A vöröshagymát megfuttatjuk egy kis olajon, hozzáadjuk a felkockázott marhahúst, és magas lángon körbepirítjuk minden oldalát. Ezután sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd néhány perc múlva a paradicsomszószt. Ezután a felkarikázott répa jön, aztán a felaprózott káposzta, majd a felkockázott krumpli. Ami a céklát illeti, óvatosan meghámozzuk. Ezt még viszonylag meg tudjuk úszni ép bőrszínnel. Semmiképp ne kockázzuk fel, hanem tegyük bele egészben a fazékba. Felöntjük húsleves alaplével, úgy hogy épp ellepje. Hozzáadjuk a kaprot is. Addig főzzük, amíg a hús meg nem puhul. Ekkor kivesszük az egész céklákat, és csak ekkor vágjuk fel kockára őket. Ilyenkor már kiengedték magukból a színanyagot, így az egyetlen kockázat, amit magukban rejtenek az az, hogy esetleg megégetnek, úgyhogy legyünk résen. Ezután visszatesszük őket a levesbe. Ezt követően a kukoricakeményítőt egy fél deci vízzel csomómentesre keverjük, és hozzácsorgatjuk a leveshez. Ettől szép lassan elkezd besűrűsödni. Ez a mozzanat csöppet sem hagyománytisztelő, nem  is volt benne az eredeti receptben. Mindenesetre nem hazudtolhatom meg önmagam, muszáj csavarni egyet a dolgokon, és amúgy is így nekem jobban tetszik az állaga.

Tálaláskor egy kanál tejfölt teszünk a tetejére és egy kis kaprot.

Jó étvágyat hozzá!