Tréfli

Sajtkockák görögszénás indai szószban

A BÖJT MEGÉDESÍTÉSE MARHAHÚS NÉLKÜL

2019. április 10. - Hársfalvai Hajnalka

Érdekes dolog ez a böjt. Az embernek, ha egyszer tiltva van valami, egészen biztosan elkezd arra vágyni. Már Krúdy is több novellájában ír erről a csöppet sem könnyű időszakról:

"Persze, a péntekek kivételek, és azok aztán komoly gondot adnak úgy a házigazdának, mint a háziasszonynak. Sok családnál már a gyermekekre való tekintetből is böjtölnek pénteken, a gyermek előtt jó példával kell járni. Így jönnek létre a feketegyökér-levesek, zellerlevesek, tojásos sóskalevesek, paradicsomlevesek, bablevesek – de a bableves után úszhat citromos kecsege, a paradicsomleves után sajtos makaróni, a zellerleves után sóska tojással. Természetesen a görbe, sajtos metéltek, gyümölcsrizsek, puncstorták is hozzászámíthatnak ahhoz, hogy a pénteki ebéd élvezhetővé váljon."

/Krúdy Gyula: A BÖJT MEGÉDESÍTÉSE MARHAHÚS NÉLKÜL/

Háziasszonyként sokszor nekem is gondot okoz, hogy mit is tegyek ilyenkor az asztalra. A férfinép ugyanis ilyenkor nagyon tud szenvedni, és ilyenkor szokták kicselezni a szabályokat azzal, hogy várnak egészen éjfélig és azon nyomban benyomnak egy szép szál kolbászt egy ültő helyükben.

Sok töprengés után aztán az jutott eszembe, hogy sok-sok ízzel kell kárpótolni a gyomrot, és melyik konyha lenne erre alkalmasabb, mint az indiai. Ráadásul a nagy szegénység miatt rengeteg húsmentes ételük van. Ezúttal a paneeer sajtra esett a választásom, mint fő alapanyagra. Bármelyik ázsiai boltban kapható, de ha nincs érkezésünk elmenni, akkor nyugodtan helyettesíthetjük tofu sajttal, ami manapság már tényleg csaknem minden nagyobb élelmiszerboltban kapható.

1c99507e-e3bd-47be-bdc1-27de6f0fdc6b.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

  • 300 g paneer /tofu sajt
  • egy teáskanál garam masal fűszerkeverék ( házilag is össze lehet állítani, ha nincs a boltban)
  • egy csipet őrölt chili
  • egy csipet fahéj
  • egy csipet római kömény
  • 1 teáskanál kurkuma
  • egy csipet őrölt koriandermag
  • egy evőkanál görögszéna
  • friss koriander
  • 100 g bébispenót (ha nincs ,vagy nem szeretjük, akkor helyettesíthető borsóval is)
  • 300 ml kókusztej

 

A pasztához:

  • 1 fej lilahagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • egy kisebb darab gyömbér
  • egy evőkanál vaj
  • 3 fej paradicsom
  • 10 szem sózatlan kesudió

 

Először is a kesudiót vízbe áztatom kb fél órára. Addig előkészítem a paszta további hozzávalóit. Ehhez egy kis vizet forralok, és kereszt alakban beírdalom a paradicsomokat, majd néhány percre a lobogó vízbe teszem. Majd kivéve meghámozom őket, és apró kockára vágom őket.

Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, ráteszem a felkockázott vöröshagymát és a megtisztított apróra vágott fokhagymát, végül ráöntöm a paradicsomkockákat, majd sózom borsozom az egészet, amikor elkezd kicsit összeesni hozzáreszelem a gyömbért is. Elzárom alatt a gázt, és a kesudiós vizes keverékhez öntöm az egészet. Egy botturmix segítségével pépesítem, majd visszaöntöm a serpenyőbe. Újra melegíteni kezdem és az összes fűszert hozzá is adom. Amikor már azt látjuk, hogy egységes massza az egész, jöhet bele a kókusztej is, majd a bébispenót. A legutólsó percben hozzáadom a felkockázott sajtot is és egy adag frissen felvágott koriandert is.

Naan kenyérrel, vagy rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

süti beállítások módosítása