Tréfli

Tél végi vitaminpótló

Sütőtökös-spenótos-fetás kuszkusz

2017. február 28. - Hársfalvai Hajnalka

Már majdnem itt a tavasz, és azt hittem, hogy most már megúszom betegség nélkül ezt a téli szezont, de az utolsó pillanatban elhasaltam, és persze kidőltem, mint farkas a kanyarban. Gyakorlatilag napok óta úgy érzem, hogy kihalófélben van a fajtám. Természetesen én ilyenkor sem bírok magammal. Muszáj volt főznöm valamit, de mivel ahhoz már nem volt erőm, hogy lemenjek a boltba így abból dolgoztam, ami volt otthon. Így született meg az én vitaminpótló sütőtökös kuszkuszom.

img_3633.JPG

Hozzávalók 4 főre:

- 30-40 dkg sütőtök (avagy igazi nevén sonkatök)

- 20 dkg fetasajt

- 10 dkg bébispenót

- 3 gerezd fokhagyma 

- olívaolaj

- 250 g kuszkusz

- 450 ml húsleves alaplé

- 1 teáskanál őrölt kömény

- fél teáskanál őrölt csili

- fél teáskanál őrölt kurkuma

- egy csipet őrölt szegfűszeg

- só 

- bors

- egy friss piros csili 

A sütőtököt meghámozom, kimagozom, és felkockázom. Kb fél dl olívaolajba beleszórok sót, borsot, a köményt, a szegfűszeget, az őrölt csilit, és a kurkumát. Alaposan összekeverem, majd a sütőtökkockákat beleforgatom a pácba. A sütőt légkeveréses üzemmódra állítom, és 200 fokon kb fél órán át sütöm a tököket, egészen addig, amíg teljesen meg nem puhulnak. Ezidő alatt elkészítem a kuszkuszt. Ehhez felforralom a húsleves alaplevet, majd ezt követően ráöntöm a kuszkuszra, jól megkeverem, hozzáadok egy evőkanál olívaolajat (ez garantálja, hogy a szemek ne ragadjanak össze), végül fedőt teszek rá, és félreteszem negyed órára. A fokhagymákat összezúzom, és vajon megfuttatom. Ezután hozzáadom a spenótleveleket, és sózom. Tényleg csak egy percet adok neki, és már le is veszem a tűzről, hogy minél több vitamin maradjon benne, másrészről így a gyönyörű friss zöld színét is megőrzi. Ezután felkockázom a feta sajtot, és a friss csilit is.

Nem maradt más hátra, mint minden összetevőt alaposan összekeverni. Ha kicsit száraznak érezzük, akkor adhatunk még hozzá olívaolajat.

Nagyon frissítő ez a fogás, egészséges, és szerintem segít hamarabb kilábalni a betegségből!

Jó étvágyat hozzá!

süti beállítások módosítása